Beharangozó,  Draft

TOP 5 Seahawks draft 2010 óta

A szemfülesek nyilván rávágják, hogy a John Schneider – Pete Carroll-éra kezdetei óta nem is volt több, mint éppen öt draft. Ezek között azonban világos sorrend állítható, ha másért nem, hogy a napok, de inkább már csak órák múlva kezdődő idei nagy válogatás előtt felmérjük a csapatvezetés eddigi teljesítményét.
1. 2012
A Seahawks egy híján napra pontosan három éve húzta ki, elsősorban Schneider sugallatára, a túl kicsinek és örökös cserének elkönyvelt irányítót, Russell Wilsont. Egy franchise QB megtalálása önmagában megérné az első helyet, ám abban az esztendőben érkezett meg Bruce Irvin és Bobby Wagner, akik vitán felül a védelem alapemberei lettek. Robert Turbin, Jeremy Lane, J.R. Sweezy és Greg Scruggs is 2012 óta van nálunk, velük együtt a tavalyi mellett éppen ez a draft az, ahonnan a legtöbb, hét játékos található meg a jelenlegi, kibővített rosteren.
2. 2010
A liga legjobb safety párosa, Earl Thomas és Kam Chancellor ekkor került északnyugatra, ebből az évből való az elmúlt félévtized legmagasabb pickje, a hatodik helyen behúzott Russell Okung is. Egyelőre beváltatlan ígéret, de idén lehetőséget kaphat a megkapaszkodásra Anthony McCoy. Golden Tate kiválasztása óta nem szereztünk jobb WR-t, nagy kár, hogy a Harvin-trade miatt csak Detroitban futhatta ki igazi formáját. Az akkoriak közül még Walter Thurmond méltó említésre, aki Philadelphiában találkozik újra össze Byron Maxwellel.
3. 2011
Az idei szabadügynök-piac éppen ebben a draft classban végezte a legnagyobb pusztítást: Maxwell mellett elment Carpenter és Malcolm Smith is. De megmaradt nekünk a liga legjobb cornerbackje, Richard Sherman és tisztes szerződéssel hosszabb tartózkodásra tudtuk bírni a keményen dolgozó K.J. Wright-ot is.
4. 2013
A 11 kiválasztottból öten játszanak még zöld-kék-szürkében, közülük a legtöbbet Jordan Hill és Luke Willson tette hozzá az elmúlt két szezonhoz. Christine Michael, Jesse Williams és Tharold Simon mostanáig még biztosan nem hozta azt, amit a menedzsment megláthatott bennük két éve. De hátha éppen a következő lesz az ő nagy szezonjuk…
5. 2014
Az összevetés és hátrasorolás persze igazságtalan, újoncévében viszonylag kevés játékos tesz csodát egy fiatal alapkerettel működő csapatban. A kiugrás leginkább WR és OL posztokon sikerülhetett volna, Paul Richardson sérülése előtt egyre biztatóbb játékot mutatott, Kevin Norwood is jobban terhelhetőnek tűnt, Justin Britt pedig kitartóan kereste a helyét. A kilenc kiválasztottból Garrett Scott egészségügyi probléma miatt nem kaphatott feladatot a pályán, Kiero Small meg elszerződött, de a már említetteken túl Cassius Marsh, Kevin Pierre-Louis, Jimmy Staten és Eric Pinkins is okkal álmodozhat még arról, hogy Seahawks-mezben dicsőül meg.
A csapat kulcsemberei a gyárilag különc Marshawn Lynch kivételével tehát a 2010-2012 közötti draftokról kerültek ki. A legutóbbi két nekifutásból számszerűsíthető teljesítményével egyértelműen kimagaslik Luke Willson, ami némiképp minősíti is a 2013-2014-es draft classokat. Az idei első körös választási jog már biztosan hibátlanul hasznosult a tehetségesnek mutatkozó Jimmy Graham megszerzésével. A Schneider-Carroll páros jó eséllyel tovább öregbítheti draftmágusi hírnevét, mert bármelyik másik csapatvezetésnél több lehetőségük lesz rá – összesen 11 próbálkozás -, hogy megint belenyúljanak a tutiba.