Egyéb kategória

Seahawks offseason 2014 – a Draft előtt.

 

images

Vegyük át, mi történt a csapattal a Super Bowl óta eltelt időben!
Front Office:
Kezdjük az egyik legfontosabbal: a vezetőedző Pete Carroll-al 2017-ig hosszabbított a franchise!!! Carroll egy minden sebből vérző csapatot vett át 2010-ben, és 3-4 év alatt felépítette a franchise történetének első Super Bowl győztes csapatát! Ezúton is köszönjük, és sok sikert és egészséget kívánunk neki a jövőben is. Talán még nehezebb dolga lesz ezen a szinten tartani a csapatot, de mindenképp jó irányba halad. 
 
Másik hír még ide vonatkozóan, hogy a draft idejére idehoztuk Jeff Ireland ex-Miami GM-t, aki játékosfigyelői múltja miatt hasznos tagja lehet a Seahawks War Room-nak a draft alatt.
 
Irányítók:
 
Ezen a poszton elég letisztult a helyzet. Russell Wilson a franchise irányító, ez nem kérdés. Tarvaris Jackson-t újra igazoltuk 1 évre, ami biztonságot nyújt a csere kérdésben. B.J. Daniels még rosteren van, nem sokáig. Azért őt nem lehet NFL irányítónak nevezni. Ellenben Terrelle Pryor-t egy idei 7. körös választási jogért cserébe elhoztuk Oakland-ből, aki bár QB-ként szerepel, gyanús, hogy az edzői stáb igazi univerzális támadóként tekint rá. Pryor magas, jó felépítésű és villám gyors atléta, akár returnerként, akár elkapóként, akár tight end-ként is használhatjuk, mindenképp érdekes eleme lehet a támadójátéknak ha sikerül beépíteni, ennyit simán megért.
 
Futók:
 
Változás nem történt, továbbra is a Lynch-Turbin-Michael tengely adott. A Szörnyt nem kell bemutatni senkinek, viszont Turbin nem tudott előre lépni rookie szezonjához képest, nem tudott hozzátenni a futójátékhoz, illetve szerencsétlen is volt, mert amikor össze is jött neki egy-egy nagy játék, azt szinte rendre visszafújták valamilyen szabálytalanság miatt. Michael mondhatni nem kapott szerepet, a meccsek többségén nevezve sem volt, de emiatt nem kell aggódni. Lynch teherbírása és Turbin jó munkásember szerepe mellett nem is volt rá szükség, így nyugodtan tanulhatta a jövőbeni szerepét, fejleszthette a passzjátékban a blokkolását, ami a legnagyobb hiányossága volt. Jobb játékos, mint Turbin, idén azt várom, hogy ez a pályán is megmutatkozzon, és átvegye a 2. számú futó szerepét. A Fullback poszt egyre kevesebb szerephez jut, Robinson végleges távozása után Ware és Coleman osztoznak majd a feladatokon, elsősorban Ware léphet előre idén.
 
Tight end-ek:
 
Zach Miller-rel sikerült megegyezni a fizetéscsökkentésről, így maradt Mr. Megbízható. Luke Willson szolíd első évet tudhat maga mögött, ha tovább fejlődik értékes fegyver lehet a passzjátékban, a jelek bíztatók. Anthony McCoy-t is újraigazoltuk a tavalyi súlyos sérülése után, minden bizonnyal a draft végéről, a szabadügynök, vagy az UDFA piacról kap majd magának vetélytársakat, akikkel a végső roster-ért harcolhat. Nem lesz könnyű dolga, kérdéses mennyire lassult le a mozgása, hiszen addig sem egy higanyemberként ismertük.
 
Elkapók:
 
Golden Tate nem hosszabbított, ment a Lions-hoz. Sok sikert neki, jó játékos, de nekem nem fáj érte a szívem. Sidney Rice-t ahogy várható volt kivágta a csapat, ekkora fizetéssel ez evidens volt. Miután az orvosok gyógyultnak minősítették, nem sokára vissza is hoztuk egy évre, nyilván nem volt nagy érdeklődés utána. Meglátjuk mire lesz képes, nehéz lenne ezt megmondani. Doug Baldwin megkapta a 2. körös RFA tendert, de minden bizonnyal dolgoznak a hosszabbításán, nagyon fontos láncszeme a passzjátéknak és talán most baráti áron lehetne vele hosszabbítani. Érkezett Kanadából Chris Matthews, aki egy magas és fizikális elkapó(reméljük legalább úgy beválik, mint Browner), illetve Taylor Price, akinek ez már tényleg az utolsó esélye lehet, hogy megragadjon az NFL-ben. Tehát jelen állás szerint van egy Baldwin aki nagyon jó, egy Harvin aki még jobb, de bármikor megsérülhet idény végéig, Jermaine Kearse aki mutatott szép dolgokat a hosszú labdáknál, Sidney Rice aki amellett, hogy nagyon gyenge tavalyi éve volt, még jól meg is sérült, és amúgy sem egy duracell nyuszi, plusz a többiek: Bates, Clark, Lockette, Matthews, Walters és Price. A draft tele van tehetséges elkapókkal, meglepne, ha nem hoznánk konkurenciát a fiúknak. Aztán, hogy a játékosbörze melyik szakaszában, az megjósolhatatlan.
 
Támadófal:
 
Az előző írásomban már boncolgattam, hogy azért ez nem is olyan rossz, mint sokan gondolják. Ezt a véleményemet továbbra is tartom. Ellenben Giacomini távozott, és a RT posztra egyelőre nem érkezett külső megoldás. Balról kezdve, Okung remek de sérülékeny, az meg nem megoldás, hogy McQuistan a cseréje, sőt az öreg már nincs is nálunk. Carpenter még a kezdőben sem tud megragadni. Neki most nagyon fontos éve következik, amiből jól is kijöhetünk. Kőkemény edzésmunkát végez, és oda is kell tennie magát, mert rookie szerződésének utolsó éve jön. Ha idén sem produkál kezdő szintet, talán már sosem fog. Unger tavalyi éve nem volt jó, sérülések hátráltatták, de sokkal jobb Ő ennél, ne tessenek izgulni, Jeanpierre személyében pedig stabil cseréje van, aki guard-ként sem vallott kudarcot. Jobb oldali guard-ban a harmadéves, védőből konvertált J.R. Sweezy van, benne egyelőre bíznak az edzők. Az biztos, hogy jobban mint mi szurkolók. Van még két fiatal, Bowie és Bailey. Bowie játszott RT-t muszájból tavaly, nem jól, szerintem még nem alkalmas kezdő RT-nek. Bailey talány, komolyabb szerep várhat rá idén, de kérdés, hogy milyen értelemben. Jelenleg nem látok kezdő RT-t a csapatban, ez a legfontosabb amit orvosolni kell, és valószínűleg a draftról érkezik majd a megoldás. De összességében a mélység kialakítása végett is szerintem idén is 2-3 fiatal újonc fog érkezni ebbe az egységbe, és ebből az anyagból kell majd gyúrnia valamit Cable mesternek. Reméljük sikerül.
 
Védőfal:
 
Térjünk át a védelemre. Komoly távozók voltak és nagy számban. Clemons és Bryant az értelemszerű cut után a Jaguars(hol máshol???) csapatában kötött ki, illetve a rotáció egyik értékes tagja, McDonald is csapatot váltott. Ellenben sikerült megtartanunk Michael Bennett-et nagyon kedvező áron 4 évre és Tony McDaniel-t is 2 évre. Így a valószínűsíthető kezdő négyes balról jobbra: Bennett, Mebane, McDaniel, Avril. Mögöttük csupa fiatal, tehetséges ámde kérdőjelekkel teli játékos van, így nem csoda, hogy Jared Allen-nel és Henry Melton-nal is szemezgettünk az offseason során. Középen két másodéves, Jesse Williams és Jordan Hill van, melléjük jöhet még Greg Scruggs, aki állítólag jó kis pluszt rakott magára, így baloldali DE-ként és passz szituációkban 3-tech DT-ként is használhatjuk. Neki bíztató első éve volt, aztán sajnos a 2. évét IR-en töltötte egy súlyos sérülés miatt. Hill kevés szerepet kapott, neki is voltak kisebb-nagyobb sérülései, tehetsége alapján fontos szerepe is lehet. Williams első éves pihenése kétélű dolog. Lehet kapunk egy használható rotációs embert, aki főleg a futás ellen lehet nagyszerű, de már most sok a kérdés a terhelhetőségével kapcsolatban, szerintem ez az offseason neki az erősítés jegyében telhet. O’Brian Schofield még egy évig a csapaté, ez sem rossz hír. Akiről érdemes még szót ejteni az Benson Mayowa, tavalyi UDFA DE. Nyers erő, de megfelelő oktatással ebben a forgóban jó játékos válhat belőle. És adott még egy kérdés, Bruce Irvin visszatér-e a LEO szerepkörbe Avril mögé, vagy marad a LB sorban. Szerintem igen is, meg nem is, de passz elleni játékoknál mindenképpen a védőfalban képzelem el a játékát, mint speed rusher, amikor balról-jobbra Avril, Scruggs, Bennett, Irvin rohamozhatja az ellenfelet. Ezektől függetlenül DL embert mindig kell hozni, így biztos nem maradunk a drafton védőfalember nélkül. Fontos lehet majd a Bennett -féle multifunkcionalitás, Dominique Easley és Kony Ealy opció lehet 1/32-n..
 
Linebacker-ek:
 
Wagner és K.J. Wright kirobbanthatatlan, Malcolm Smith pedig megmutatta, hogy remek kiegészítő ember. Farwell ST csapatkapitány, és kb. ennyi. Mike Morgan egyelőre nem tud kitörni, bár én továbbra is többet látok benne, mint amennyit eddig láttunk tőle. Nem kell itt nagy változás, de a draftról egy későbbi körben el tudnék képzelni egy univerzális projekt játékost, úgy is, hogy Irvin és Schofield is hátrébb hozható egy sorral.
 
Legion of Boom és a többiek:
 
Browner a Pats szolgálataiba állt, SeaSzilaHawk nagy bánatára. Helyette az őt év közben is tökéletesen helyettesítő, méltán kezdő pozíciót szerző Byron Maxwell játszik majd. Szemben ki más, mint a friss milliomos Richard Sherman, aki rekord méretű(4 év, 57 millió, 40 millió garantált) szerződést kapott a csapattól, nem érdemtelenül. Reméljük továbbra is a liga legjobb CB-je lesz! Szintén hosszabbított 4 évet Earl Thomas, a liga legjobb safety-je, így Chancellor-al kiegészülve sokáig láthatjuk még a pályán az NFL leghíresebb egységét. Chancellor a napokban esett át egy csípőműtéten, talán még időben és ez nem fogja zavarni a felkészülését. Thurmond New York-ba ment Óriásnak, Isten áldja. Jeremy Lane léphet előrébb a depth chart-on, illetve Tharold Simon is bizonyíthat. Safety poszton Jeron Johnson helye biztos, Chris Maragos távozott, helyét DeShawn Shead veheti át. A szokásos DB picken azért majd ne lepődjünk meg!
 
Speciális egység:
 
A Punter továbbra is a liga egyik legjobbja, Jon Ryan. Steven Hauschka megkapta jól megérdemelt 3 éves szerződését, a megbízható rúgónak már csak tartania kell a szintet. A LS továbbra is Clint Gresham, akinek azért biztos lejátsszák majd néhányszor a 2013-as Colts elleni meccset.
 
 
 
Kicsit összefoglalva csendes viszont értékes offseason van eddig a csapat háta mögött, a legfontosabb játékosok új szerződést kaptak, igaz nagy nevek nem érkeztek. Fontos lesz az idei draft abból a szempontból, hogy a jövőre nézve mennyi kezdő szintű embert találunk, illetve, hogy a tavalyi class sok projekt játékosából kik/hányan tudnak előrelépni. Jelenleg hat választásunk van a drafton, 2 OL, 1 WR, 1 DL, 1 LB, 1 DB megoszlást várok, persze különböző trade-k is lehetnek, így biztos nem így lesz.