• Általános,  Egyéb kategória,  Playbook

    Irvin, a furcsa hibrid

    A 43 – 8 arányú győzelem után némileg háttérbe szorult az utóbbi hetekben az a tény, hogy a Seahawks K.J Wright sérüléséből visszatérve erős oldali ’backer poszton (SLB) játszott döntőben, míg középen Bobby Wagner (MLB), a gyenge oldalon (WLB) pedig Malcolm Smith lépett pályára. Wright  egészen sérüléséig a gyenge oldalon) játszott, helyét pedig Smith vette át, akit korábban SLB és WLB posztokon láthattunk, a későbbi Super Bowl MVP pedig olyan jól tette dolgát, hogy a csapat nem akarta kivenni a kezdők közül – és milyen jól tették. Irvin mindeközben csupán 17 snapet játszott a döntőben, szinte kizárólag LEO poszton. Ám valószínűleg ez inkább a gameplannek, mintsem Irvin gyenge játékának volt…

  • Általános,  Rövidhír

    Istent szavát követve

    Nem kirívó eset, hogy egy-egy játékos kihagy néhány drillt a Combine-on, mert az ügynöke azt javasolta neki. A Sand Diego Állami Egyetem volt futója, Adam Muema is így tett, azonban neki teljesen más oka volt: Isten mondta, hogy hagyja ki a délutáni felmérőket. Muema az összes vasárnapi délutáni drillt kihagyta, és inkább „Isten szavát követte”. Muema állítása szerint Isten azt is kinyilatkoztatta, amennyiben nem vesz részt a délutáni drilleken, akkor a Seattle Seahawks fogja draftolni. A U-T San Diegónak adott nyilatkozata szerint minden álma a smaragd városi csapatban játszani és, hogy „Isten  tévedhetetlen és arra kért, hogy nyugodjak meg és élvezzem a békét”. Muema következő esélye lenyűgözni a csapatot márciusban…

  • Általános,  Draft

    Vadászat a nagy cornerekre

    Egyes szakértők és edzők véleménye szerint az idei drafton résztvevők között különösen sok a jó képességű játékos, így a későbbi körökben is lehet csiszolatlan gyémántra lelni. Mike Mayock, az NFL Network szakértője szerint számos csapat fog olyan típusú cornerek után érdeklődni, mint amilyeneket a Seahawks rosterén találhatunk. Az NFL csapatai már jó néhány hete készülhettek az NFL Combine-ra és sokuk bevásárló listáján szerepelnek Seattle­-típusú cornerek. Mike Mayock az NFL Network szakértője nem volt rest kiemelni, hogy a Super Bowl győztest leginkább a hosszú, nyúlánk, fizikálisabb CB-k különítik el a többi csapattól és sikereik miatt nagyobb lehet az érdeklődés az ilyen típusú védők iránt az idei NFL Scouting Combine-on, majd később…

  • Általános,  Rövidhír

    Nagyobb lett a fizetési sapka

    Adam Schefter tweetje szerint a már délelőtt életre kelt pletykák után a Nemzeti Futball Liga hivatalosan is 130 millió dollárra emelte fel a salary cap határát a 2014-es szezonra. Ez mintegy 5%-os emelés csupán szerény növekedésnek tűnik a tavalyi összeghez képest,  ám nagy segítség az olyan csapatoknak, melyeknek fejfájást okozott az összegen belül maradni. Az emelés után a Seahawks már 2,8 millió dollárral a 2014-es összeghatár alatt van és a csapat szituációja közel sem olyan lesújtó mint azt gondolnánk. Pár szerződésmódosítással vagy mellőzhető játékosok elengedésével komoly összeg szabadítható fel az elkövetkezendő hetekben. Sidney Rice, a drága és alulteljesítő elkapó, Chris Clemons az öreg és szintén alulteljesítő defensive end, Red Bryant,…

  • Általános,  Egyéb kategória

    Rövidesen újonc bírók érkeznek

    A Seattle Seahawks győzelmével záruló döntő utáni izgalmak lassan alábbhagynak és beindul a holtszezon, mely neve ellenére bőven szolgál hírekkel és érdekességekkel még az NFL világában kevésbé járatos szurkolónak is. Hétvégén láthatjuk az NFL Scouting Combine-t, majd tavasszal kerül megrendezésre az NFL Draft, azt azonban kevesebb figyelem kíséri, hogy nemcsak új játékosok, hanem új bírók is bekerülnek a ligába minden holtszezonban. Természetesen közel sem olyan látványos és várt esemény ez, mint az NFL Draft, ám kétségtelen, hogy a játékra legalább akkora hatása van. A liga és az NFL Bírók Szervezete (NFL Referees Association) közötti szerződés értelmében, május 15-ig az NFL nem folytat hivatalos kommunikációt a bírókkal legutolsó levezényelt meccsük után.…