Általános,  Egyéb kategória,  Offseason

A másik 11

A Seattle Seahawks 11 választási joggal élhet a két hét múlva esedékes drafton. Még az újoncok beérkezése előtt sorra veszünk 11 játékost a jelenlegi rosterről (http://www.seahawks.com/team/roster), akiktől sokat, vagy legalább az eddigieknél többet várunk a következő szezonban.
Justin Britt
A tavaly második körben draftolt tackle már újoncévében az offense legtöbbet foglalkoztatott játékosa lett. Egyetlenként töltött minden egyes snapet a pályán, és a 1057 játékkal egyedüliként került be a liga TOP50-jébe is. Azt azonban korai lenne kijelenteni, hogy megszolgálta volna a megelőlegezett bizalmat, sokat kell még tennie azért, hogy a korábbi második köröseinkkel (Unger, Tate, Wagner stb.) egy sorban említhessük.  Pedig itt az ideje az előrelépésnek: a holtszezonban az amúgy sem túl acélos O-fal mostanáig csak gyengült.
B.J. Daniels
Tarvaris Jacksont marasztalnánk ugyan, de új szerződésről még nem tudni. Ha a érmefeldobások kiváló specialistája távozik, nem lesz veterán csere Russell Wilson mögött. De B.J. Daniels nem csak ebben az esetben, irányító poszton kaphat több feladatot, a csapat elkapóként és Richardson sérülése, Walters távozása után visszahordóként is számol vele.
Jimmy Graham
– tette hozzá Nyilvánvaló Kapitány. (Részletesebben ld. itt: http://www.seahawks.hu/az-ot-legfontosabb-tortenes-a-holtszezonban/)
Jordan Hill
A defensive tackle számára már a legutóbbi szezon meghozhatta volna az áttörést, ha előbb egy térdficam nem sújtja, hogy aztán egy vádlisérülés végleg a pálya szélére kényszerítse. Pedig épp kezdett megtáltosodni: hat meccs alatt hozott 5.5 sacket, a Rams ellen bemutatott interception pedig egy szikárabb testfelépítésű védőnek is dicséretére vált volna, olyan légies könnyedséggel nyalábolta fel a földnek tartó labdát. Mostanra már teljesen felépült, joggal bízhatunk benne, hogy ősztől ott folytatja, ahol abbahagyta.
Patrick Lewis
Unger átmeneti távollétében négy győztes meccsen volt kezdő, egyebek mellett az Arizona ellenieken is, amelyek közül a második a franchise rekord 596 támadó yardot hozta. Harmadik profi évébe lépve jelenleg (a kettő közül) a tapasztaltabb center a rosteren. Egyes vélemények szerint akár hosszú távú megoldást is jelenthet a csapat számára, ehhez azonban még kapaszkodnia kell. Különösen mert a draftról is jöhet megfelelő center, a legtöbbet talán Hroniss Grassut emlegetik Unger lehetséges utódjaként.
Chris Matthews
Ha a napokban még egy évre leigazolt Lockette csak egy kicsit gyorsabb Butlernél, könnyen lehet, hogy minden egyéb körülírás helyett itt elég lenne annyi definíció: Superbowl MVP. Pedig a nagydöntőn elkapott 109 yard és 1 TD csak azért nem jött egészen a semmiből, mert az eggyel korábbi meccsen,  a Green Bay ellen Matthews gyűjtötte be az onside kicket. A következő szezon elejének egyik nagy kérdése lehet, hogy csak a meglepetés ereje repítette váratlan magaslatokba az elkapót, vagy tartósan komoly kihívója lehet Baldwinnak és Kearse-nek.
Anthony McCoy
A 2010-ben hatodik körben draftolt tight end legjobban sikerült éve a 2012-es volt, akkor 18 elkapásból 291 yardot és 3 TD-t írtak a neve mellé.  Az elmúlt két szezonban sérülés miatt egyetlen percet sem játszott, idén Willsonnal és Helfettel versenyezhet a második számú TE-posztért. Mivel elképzelhető, hogy sok snapnek két tight enddel futunk neki, több alkalma is lehet, hogy bizonyítson.
Kevin Norwood
Britt és Richardson után a harmadik legtöbbet játszó szerzemény a tavalyi draftról. Amikor lehetőséget kapott, ígéretesebbnek tűnt annál, amit a számai mutatnak: 9 meccsen 9 elkapásból 102 yardot produkált.  Ha draftról jön WR-erősítés és Richardson is talpra áll, nagy tülekedés lehet a poszton, de nem reménytelen, hogy még így is helyt tud majd állni.
Robert Turbin
A 12. ember évek óta várja, hogy valamelyik futónk kilépjen végre a cukorkazabáló szörnyeteg árnyékából, hogy előbb kihívója, majd – remélhetőleg minél később – méltó utódja legyen.  Egyelőre azonban nem sikerült az áttörés, a ligaelső futójátékunkhoz többet tesz hozzá Wilson, mint bármelyik csere-RB.  Turbin komolyabb esélyei mellett szól a pályán mutatott jobb teljesítmény, hogy ő is a legendás 2012-es draftról érkezett, és hogy nagy a személyes összhang az irányítóval (pl. állandó szobatársak, ha a csapat utazik). Persze lehet, hogy mindez mindegy, ha egy jó kis feltradeléssel elhozzuk a draftról a Lynch-klón Todd Gurley-t.
Cary Williams
Sherman statisztikai hibahatáron belüli eltéréssel lezárja az egyik oldalt, a szinten NFL-éllovas védelem gyenge pontjának a pálya túlfele bizonyult. A Maxwell eligazolása és Lane szinte összes végtagjának törése-szakadása miatt kialakult vészes szakemberhiányt a szabadügynök-piacról próbálta enyhíteni a csapat. A nagyobb névnek számító Cary Williams a Baltimore-ral 2012-ben bajnok volt, az elmúlt két szezonban Philadelphiában szolgált. Jó hír, hogy ugyan betöltötte a harmincat, a legutóbbi három idényben nem hagyott ki egyetlen meccset sem. Biztosan nem könnyű tartani a lépést az LOB-vel, hátha neki (vagy Will Blackmonnak) sikerül.
Kevin Williams
John Schneider egy idényzáró interjúban azt mondta, leginkább a csapat 34 esztendős, az SB-győzelmet még nélkülöző korelnöke miatt sajnálja, hogy elbuktuk az utolsó meccset. Egészen biztosak lehetünk benne, hogy ha marad, rajta nem fog múlni az a gyűrű.
(Vasárnap este jön A hét játéka itt a blogon!)